Slider

Magyar kultúra napja Stuttgartban

Szerző: Ádám Éva Kategória:

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”  (Kodály Zoltán)

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Kiváltképpen a nyugaton, diaszpórában élő magyarságnak ez egy nagyon fontos esemény!

Maga a kultúra kifejezés nagyon sok mindent magába foglal. Irodalmi alkotások, zene, tánc, képzőművészet, fotó- és filmalkotás, szobrászat, konyhaművészet mind eszünkbe jut róla.

Január 25-én Stuttgartban immáron 4. alkalommal a Stuttgarti Amatőr Színjátszó Kör előadásával ünnepelt a magyar közösség. Az előadás tartalmilag a magyar kultúra több szegletéből is merített. Egy, két részből álló, verseket, novellákat, dalokat, táncot felvillantó műsor fogadta az érdeklődőket. Az előadásnak a Magyar Kultúrintézet adott helyet. Az intézet igazgatója, Dr. Szabó Dezső köszöntő beszéde nyitotta meg az estet. Az előadás humoros hangvétele mellett ünnepi hangulatot biztosított a kezdésként elénekelt Himnusz.

 Az előadás címe: „Színes szellemes szatíra” volt. A színészeken keresztül megszólalhatott Faludi György, Arany János, Kányádi Sándor, Romhányi József, Örkény István, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő és Lackfi János. Nemcsak műveiken keresztül ismerkedhettünk íróinkkal, költőinkkel, mivel darabjaik felkonferálása egy kis bemutatót is magába foglalt róluk. Így tudtuk meg azt is, hogy mit mondott magáról Örkény István:

„Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem. Ettől kezdve életem folytonos dekadencia. Nemcsak szépségemből vesztettem, fogaimból s hajamból hullattam el, hanem a külvilággal szemben is egyre inkább alulmaradtam.”

Vallotta ezt magáról az az író, aki végzettsége szerint gyógyszerész és vegyészmérnök volt, és akit mi a magyar groteszk dráma kitűnő képviselőjeként ismerünk.  

 

 

 

 

 

 

A hasonló érdekességek, szellemes versek, dalok és színdarabok bemutatták, a nyelvünk sokszínűségét, kifejezőképességét és a szavak játékával való esetleges félreértések lehetőségét is.

Tartalmas, jó hangulatú estet tudhatunk magunk mögött.